T. Igazgató Asszony!
C. Gabriella gyakorlatát a Dunaferr Sportegyesületnél végezte. Munkáját két szakemberünk felügyelete javította és segítette. A női kézilabdázóink, illetve úszóink is megelégedéssel fogadták munkáját.
Nevezett, napról - napra egyre érettebben végzi feladatát, látszik, hogy a jövőjét ebben a munkakörben képzeli el.
Engedjék meg, hogy ezúton is gratuláljak Önöknek,- hiszen C. Gabriella nem az első tanulójuk, aki egyesületünkben végzi gyakorlatát- azért az oktatói munkájukért, amellyel tanulóikat útjukon bocsátják. Ezúton is szeretném biztosítani Önöket, hogy a jövőben is szívesen fogadunk gyakorlatra az Önök iskolájából tanulókat.
Dunaújváros, 2006. november 10.
Perjámosi Sándor
Ügyvezető elnök Dunaferr Sportegyesület
____________________________________________________________________________
Kedves Gizella!
Az önök svédmasszázs tanfolyamát végeztem 2004-ben. Örömmel tudatom, hogy azóta is sikeresen alkalmazom, Angliában élek és itt folytatom ott tanult tudományomat! Az itteni "híres" masszőrök közel nem tudnak annyi fogást, mint amennyit én tanultam a pár hetes tanfolyamon!! Kolleganőim is szívesen járnak hozzám, ajánlanak másoknak. Köpölyözést, fülgyertyázást is alkalmazok. Igazán örülök, hogy Önöket választottam!
Üdvözlettel:
Kiliánné Z. Nóra
Diplomás Ápoló, Svédmasszőr
____________________________________________________________________________
Kedves Szilvia!
Ismét Önöket választottam. Ezúttal nyirokmasszázs tanfolyamra szeretnék jelentkezni. A Gizella Stúdióban végeztem, mint gyógymasszőr ezelőtt 5 évvel, majd résztvettem a lávaköves és a cellulitmasszázs tanfolyamon is. Nagyon meg voltam elégedve az oktatás színvonalával. Nagyszerű előadók és gyakorlati szakemberek prezentálásában tanulhattam meg ezt a mára már hivatásommá vált, sok örömet adó szakmát.
Kérem, küldjenek számomra tájékoztató anyagot a nyirokmasszázs tanfolyam tudnivalóiról.
Köszönöm.
G. Katalin
Főoldal