Baba masszzs , baba thai masszzs tanfolyam


web_babamasszazs.jpgMi a célja a baba masszázsnak?

Amikor megszületünk , érzéseiket és információikat a legtöbbször a tapintás útján nyerjük. Szeretetünket öleléssel fejezzük ki , ez a legfontosabb csatorna a baba szíve felé. A legtöbb anyuka ösztönösen simogatja és gyengéden masszírozza csecsemőjét, hiszen ettől egyből megnyugszik, sőt sokszor álomba is szenderül.

Tehát az érintésnek sokkal nagyobb szerepe van, mit azt elsőre gondolnánk. A tapintással egyúttal energia is áramlik a két test között, ami hatással van fizikai állapotra is.

A tapasztalatok az mutatják, hogy azok a babák, akikkel több időt töltöttek szüleik és gyakran masszírozták őket, később jobb eredményeket értek el koncentrációs teszteknél, illetve kevésbé voltak sírósak.

Továbbá hasfájós, vígasztalhatatlan babáknál is természetes enyhülést hoz a baba masszírozása.

Élettani hatása a masszázsnak: a nyomással segítjük a vér és nyirokkeringését, fokozzuk a méreganyagok távozását. Természetesen egy törékeny kisbabát vagy egy kisgyereket egészen máshogy masszírozunk mint egy felnőtt embert, ezért az érdeklődők ezeken a tanfolyamokon sajátíthatják el a babamasszázs és a baba thai masszázs technikáját.

Kiknek ajánljuk a tanfolyamot? Anyukáknak, akik tudatosan szeretnék saját gyermeküket masszírozni. A résztvevők a saját gyermekükön folytatják a gyakorlatot.

Tematika masszázs elmélet, klasszikus babamasszázs és thai masszázs gyakorlata

Ajánlott irodalom Barbara Ahr Babamasszázs c. könyve

Képzés jellege: csoportos felnőtt képzés

Képzés helyszíne: Stúdió 1085 Budapest József krt. 8. III.em.2.

Időtartalma: 4 hét

Időbeosztása: heti 1 alkalommal: kedd du. 16.00 - 17.00 óráig

Tanfolyam díja: 25.000 Ft

Részletfizetést igénybe lehet venni 50% (12,500)-ot jelentkezéskor, a fennmaradó részletet pedig a kezdéstől számított 2 héten belül kell befizetni.

Jelentkezés módja:

személyesen:fogadónapokon (minden szerdán 12- 19 óráig a Stúdióban). Minden tanulóval Felnőttképzési szerződést kötünk, melyben rögzítjük mindkét fél jogait és kötelezettségeit.

 

postai úton: kérésre jelentkezési lapot, tájékoztatót és postai utalványt (sárga csekket) küldünk.

 

 



Tanfolyam kezdete: 2010-08-03
Tanfolyam vége: 2010-09-02
K : 16.00-17.00 ;
Részvételi díj: 25000 Ft.
Megjegyzés: 
Jelentkezők számától függően indítjuk

Előjelentkezem rá


Amennyiben a fenti időpontok Önnek nem felelnek meg, vagy jelenleg nem indul tanfolyam a témában, de szeretne egy későbbi időpontra jelentkezni, kattintson az alábbi hivatkozásra, rögzítse adatait és mi értesítjük, ha indul újabb tanfolyam.

Előjelentkezem rá


Nyomtatás :: Bezárás